shine

Resort lookbookok legszebb ruhakölteményei

2018. szeptember 18. - Romi.

lookbookok_a_2019-es_resort_kollekciokrol.png

Sziasztok! Tudom, hogy már elég rég volt a Resort kollekciók bemutatása, de mivel alapból elég sokat dolgoztam ezzel a sorozattal, úgy gondoltam nem hagyom félbe, és az utolsó tíz márka kollekciójáról is írok nektek egy keveset. A kifutókon megjelent darabokról egyébként egy másik bejegyzésben majd még olvashattok, illetve, arról is írok egy bejegyzést, hogy miért írtam ki pár hete, hogy abbahagyom a blogolást.

ermanno_scervino_resort_kollekcio_lookbook_2019_divatblog.png

Ermanno Scervino

Ermanno Scervino kollekciójában a maszkulin és feminin elemek tökéletes egyvelegét láthattuk. Az oversized felsők, rojtos kabátok és kockás minták olyan romantikus elemekkel egészültek ki, mint a csipkék, a virágmotívumok és fodrok. A ruhaköltemények továbbá a nőies vonalakat is kihangsúlyozták köszönhetően a szűkített derékrészeknek, valamint a különféle öveknek. Mindemellett a tervező a vagányabb darabokat sem hanyagolta, ugyanis a bőr több fotón is visszaköszönt, a cowboy csizmák pedig a fekete és barna színek mellett harsány pirosban és csillogó ezüstös árnyalatokban játszottak. Mindehhez olyan kiegészítők párosultak, mint az áttetsző kesztyűk és a színes selyemsálak.

thomas_browne_resort_kollekcio_2019_lookbook_divatblog.png

Thom Browne

Thom Browne lookbookját egy kevés old school hangulat járta át, legalábbis számomra ezt idézték a kerek szemüvegkeretek, rakott szoknyák, nyakkendők és mellények. A kollekciónak továbbá szerves részét képezték a tweed anyagok, bordázott, kötött darabok, melyek olyan különlegességekkel egészültek ki, mint a rövid derekú, pufi kabát és szoknya. A mintázatok terén főként a csíkos és kockás motívumok, illetve az absztrakt módon vízpartot és fürdőző embereket ábrázoló darabok kerültek előtérbe. A ruhakölteményeket szőrme részletekkel, gyöngyökből készült rojtokkal, tollakkal és flitterekkel dobta fel a tervező, kiegészítőként pedig olyan hangsúlyos elemeket használt, mint az élénk színekben pompázó térdzoknik és a kutyákat formáló ridikülök.

giambattista_valli_2019_resort_kollekcio_lookbook_divatblog.png

Giambattista Valli

Giambattista Valli Resort lookbookjában a sportos, romantikus és modern stílusok ötvözetét láthattuk. A ruhaköltemények változatos virágmintákkal, fodrokkal és csipkékkel egészültek ki, emellett flitterek, trapéznadrágok és harangujjú blúzok is feltűntek a kollekcióban. Kiegészítők terén meglehetősen extrém darabnak számítottak a tollas lábbelik, ékszerek terén pedig a hangsúlyos, fémes darabok kerültek előtérbe, illetve nyakláncként funkcionáló boríték alakú krokodilbőr pénztárcák is feltűntek néhány darabon.

petar_petrov_resort_kollekcio_2019_lookbook_divatblog.png

Petar Petrov

Petar Petrov kollekciójában az elegancia szolgált fő vezérfonalként, mely kosztümök, blézerek és nőies maxi ruhák formájában jelent meg. A tervező továbbá előszeretettel használt különböző állatmintákat, ugyanis megjelentek zebracsíkok, leopárdminták és a kígyóbőr is több árnyalatban visszaköszönt. Mindemellett selyem darabok, pöttyös motívumok és csíkok is feltűntek, utóbbinál a because the night belongs to lovers apróbetűs felirata alkotta a vonalakat.

andrew_gn_resort_kollekcio_2019_lookbook_divatblog.png

Andrew Gn

Andrew Gn lookbookja szokás szerint alkalmi ruhakölteményeket sorakoztatott fel. A különböző darabokat a fekete-fehér kontrasztjától kezdve a halvány, pasztelles árnyalatokon át egészen a vibráló sárga és kék színekig álmodta meg a tervező. A kollekcióban továbbá megjelentek geometrikus motívumok, tyúklábminták és pöttyök, valamint strasszokból és gyöngyökből kirakott virág és pillangóformák ékesítették a darabokat. A fényes, brokát és selyem anyagok, farmerral kombinált hímzések, fodrok és csipkék mellett vékony, csomóra kötött övek, masnik, hatalmas karika fülbevalók és hosszú szárú gladiátorszandálok varázsolták még különlegesebbé a ruhakölteményeket.

luisa_beccaria_2019_resort_kollekcio_lookbook_divatblog.png

Luisa Beccaria

Luisa Beccaria lookbookja ismét szebbnél szebb romantikus darabokkal büszkélkedhetett. A ruhakölteményeket olyan részletek díszítették, mint a fűzők, csipkék és fodrok, valamint hímzések, áttetsző anyagok és puffos ujjak egészítették ki a kollekciót. Minták terén az apró pöttyök, virágok, kockák és csíkok kerültek előtérbe, melyeket masnikkal és hullámos szegélyekkel párosított a tervezőnő. Kiegészítőként a hatalmas karika fülbevalók jelentek meg, ezen kívül hajpántok és csillogó, kövekkel kirakott hajdíszek tették még különlegesebbé a kollekciót.

marchesa_notte_resort_kollekcio_2019_lookbook_divatblog.png

Marchesa Notte

Ezúttal is szebbnél szebb alkalmi ruhakölteményeket láthattunk a Marchesa lookbookjában. A kollekció fő motívumát a virágminták adták, melyek hímzések, térbeli alakzatok valamint flitterek és gyöngyök formájában jelentek meg. A tüll, selyem és áttetsző anyagok olyan részletekkel egészültek ki, mint a csipkék, fodrok és masnik, melyek egy kis romantikus hangulatot kölcsönöztek a kollekciónak. Kiegészítők terén meglehetősen visszafogottak voltak a tervezők, ugyanis a szalag egyedüliként egészítette ki a szetteket olykor choker, öv, szandál-, illetve ruhapánt formájában.

maryam_nassir_zadeh_resort_lookbook.png

Maryam Nassir Zadeh

Maryam Nassir Zadeh első Resort kollekciójában a hétköznapi darabok kerültek előtérbe. A lookbook nyárias hangulatát nemcsak a tengerpart, hanem a ruhaköltemények is tökéletesen visszaadták a croptopokon, fürdőruhákon és lenge anyagokon keresztül. Mindemellett puffos ujjak, bársony felsők, valamint pöttyök és virágminták igazán játékossá varázsolták a kollekciót.

matichevski_2019_resort_kollekcio.png

Matichevski

A Matichevski lookbookában extrém szabásvonalak és minimalista színek hódítottak. A ruhakölteményeken főként az asszimmetrikus részletek kaptak jelentősebb hangsúlyt, amely többek között a vállrészeken, felsliccelt szoknyákon és hosszított felsőrészekben mutatkozott meg. Mindehhez olyan részletek párosultak, mint a cipzáros díszítések, hatalmas fodrok, valamint romantikus csipkék. Anyagok terén megjelent a bőr és a tüll, mint kiegészítő elemek, továbbá vastag nyakláncok és inkább kiegészítőként funkcionáló külön álló ruhaujjak varázsolták igazán különlegessé a kollekciót.

zuhair_murad_2019-es_resort_kollekcios_lookbook.png

Zuhair Murad

Zuhair Murad lookbookjában ezúttal is rengeteg szebbnél szebb ruhakölteményt láthattunk. Az elegáns kosztümök mellett gyönyörű estélyik is feltűntek, melyeket többnyire virág- és különféle absztrakt minták díszítettek. A gallérokat köteleket formáló hímzések díszítették, emellett szegecses, csipkés és fodros részletek is megjelentek, a csillogást pedig gyöngyök és flitterek könnyed játéka biztosította.

Forrás: Vogue

A bejegyzés trackback címe:

https://s-hine.blog.hu/api/trackback/id/tr2814081447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása