shine

Hogyan válogasd össze a szobád dekor elemeit?

Tippek asztali dekorációkhoz

2017. július 20. - Romi.

 2_3.png

A minap összeállítottam két dekorációs ötletet, igazából csak magamnak, viszont arra gondoltam megosztom Veletek, hátha titeket is érdekelnek. Mindemellett összeszedtem néhány plusz ötletet, ami remekül feldobhat egy szobát, illetve még arról írok egy keveset, hogy szerintem miket érdemes végiggondolni egy szoba dekorációs elemeinek megvásárlása előtt.

Nem szeretek túl sok színt használni sem az öltözködésben, sem lakásdekoráció terén. Ahogy a képeken is láthatjátok, az első összeállításnál ezért a rózsaszín dominál és azt egészítettem ki semleges színekkel, a másodiknál pedig ezt a kékes, türkizes, kissé szürkébe hajló szín került a középpontba.

nevtelen-1_1.pngnevtelen-2_3.png

 

 

 

 

 

 

 

 
Ha a szoba színvilágának és addigi dekorációjának lecserélése a cél érdemes első körben kiválasztani azt a színt, ami köré a későbbiekben építkezünk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak azt az egy színt használhatjuk, viszont semmiképp se essünk túlzásokba. Ha szeretnénk minimálisra csökkenteni a hibázás kockázatát a kiválasztott szín mellé csak semleges színeket válasszunk. Amint megvan az elképzelés fel is állíthatunk egy színskálát, ami a későbbiekben nagyszerű iránymutatónk lesz.

Következő lépésben inspirálódjunk, nézzünk körbe akár pinteresten, we heart iten, instagramon és még sorolhatnám. Az adott színt értelemszerűen írjuk be a keresőbe és rengeteg ötletet fog adni annak terén, hogy milyen színekkel párosíthatjuk a kiválasztottat.

Majd nézzünk körül különféle üzletek oldalán, és a színben, stílusban megfelelő darabokat mentsük le a gépünkre. Egyrészt azért, hogy lássuk, találunk-e az elképzeléseinknek megfelelő darabokat, másrészt azért, mert így az anyagiakat is sokkal könnyebben figyelemmel tudjuk kísérni. Természetesen annak kicsi az esélye, hogy a listánkon megtalálható dekorációs elemek mindegyikét sikerül beszerezni (kivéve, ha webshopból tudunk rendelni), szóval ez inkább egyfajta iránymutató, fogódzkodó lesz vásárlásaink során. A korábban felállított színskálán ilyenkor még érdemes módosítani, már, ha nem sikerült olyan árnyalatokat találnunk amilyeneket elképzeltünk, vagy időközben újabb színek is bekerültek a képbe.

Dekorációs ötletek

33a29821d6d2591376d94e74401c0376.png

Rengeteg dísztárgy kapható lakberendezési üzletekben, de nem csupán ezekben lehet gondolkozni. Egy nagyon jó, és egyben olcsó megoldás, ha körülnézünk a könyvespolcunkon, és a színeiben passzoló borítójú könyveket felhasználjuk alátétként a díszítés során. Ha pedig nincsenek ilyenek a polcunkon, de szeretnénk ezt a technikát alkalmazni egy jól megválasztott csomagolópapírral könnyen orvosolhatjuk a problémát. Hasonlóan költséghatékony megoldást jelenthetnek a díszdobozok, amelyek olcsóbbak, mint porcelán társaik, ha pedig szeretnénk kreatívkodni a csomagolópapír itt is hű társunk lehet.

09963df180126e18987c5fb59919d8bc.jpgHa olyan színeket válogattunk össze, amitől kissé komornak érezzük az összhatást, szerezzünk be növényeket a szobába, hogy barátságosabb légkört teremtsünk. Legyen szó élőről vagy műről, vágott vagy cserepes virágról, esetleg különböző szobanövényekről a hatás garantáltan nem marad el.

Arra viszont figyeljünk, hogy a polcokon, asztalokon ne legyen helye más, nem odaillő dolognak. Gondolok itt fésűre, hajgumira és egyéb oda nem illő tárgyakra. A sminkecseteket is lehetőleg egy külön helyen tároljuk, esetleg ha van külön sminkes asztalunk ott egy kevés még 33a29821d6d2591376d94e74401c0376.jpgelmegy belőle, de ne használjuk dekorációs elemként, hacsak nem sikerül olyan megoldást találnunk, amellyel tökéletesen harmonizál a többi dísztárggyal.

Mintegy bónuszként még kiegészíteném a bejegyzést azzal, hogy használjunk fali tükröket. Természetesen nem azokra gondolok, amiben nap, mint nap nézegetjük magunkat, hanem kicsi, tulajdonképpen funkcióját tekintve használhatatlan darabokról. Ezek nagyszerűen ki tudják egészíteni az asztali dekorációkat, helyezzük el akár egy szekrény felett, vagy két polc között.

képek: × × ×

A bejegyzés trackback címe:

https://s-hine.blog.hu/api/trackback/id/tr6412671973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása