Változások

2018. október 05. - Romi.

speak_your_style_blog_valtozasok_es_hamarosan_erkezo_outfit_fotok_1.png

Sziasztok! Először is a mai naptól igyekszem újra rendszeresen hozni a bejegyzéseket, nagyjából heti egy (maximum kettő) posztra lehet majd számítani. Most pedig arról olvashattok, hogy miért is akartam abbahagyni az oldal szerkesztését, és hogy milyen változásokra lehet számítani. Az előbbit igyekeztem röviden összegezni, az utóbbit pedig egy kicsit részletesebben is kifejtettem, hiszen szerintem ez sokkal érdekesebb információkat tartogat számotokra.

A helyzet az, hogy már rég nem élveztem a blog szerkesztését, és ez gyanítom, a bejegyzéseken is meglátszott, mivel már semmi rendszeresség nem volt a posztokban és az írást is inkább egyfajta kényszernek éreztem, semmint szórakozásnak. Mindez persze a statisztikákon is meglátszott, ami a kedvtelenségemet még tovább fokozta, míg végül úgy éreztem, hogy már nincs több ebben a blogban, és nem is szeretném folytatni a szerkesztését.

Aztán szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy már olyan régóta szerettem volna outfitteket fotózni, azonban ez valahogy mindig meghiúsult. Hol az időjárás, szólt közbe, hol valamelyikünk nem ért rá, és az első fotósorozatom sem sikerült valami fényesen, főleg mert telefonnal állati nehéz professzionális fotót készíteni, na nem mintha a mostani fényképezőmmel menne, de azért az sokkal jobb adottságokkal rendelkezik (bár tudom, hogy egy jó fotós bármivel képes profi képet készíteni, de szerintem nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy én nem vagyok az).

Aztán egy szép  nap tesómmal kimentünk fotózni a rakpartra. Nem voltak nagy elvárásaim, és nem is feltétlenül terveztem, hogy kiposztolom bárhova a képeket, ám meglepő módon ezúttal egészen elégedett voltam a végeredménnyel, és élveztem is, úgyhogy szerettem volna megismételni (szegény tesóm már kevésbé :'D).

Lényeg a lényeg, a divatbemutatókról készített bejegyzéseket, divat híreket azt hiszem végleg elengedem, és ezentúl inkább outfiteket és esetleg termékteszteket láthattok majd a blogon, illetve az aktuális trendekről továbbra is írni fogok, szóval ez az egy bejegyzéstípus maradni fog, valamint a fast fashion-ös listák jelen formájukban megszűnnek és helyette a kívánságlistámról fogok megosztani veletek egy-egy olyan darabot amit én is szívesen viselnék.

Ami pedig az oldal nevét illeti a Shine-t szeretném lecserélni Speak your Style-ra, remélem ez össze jön, szóval ha esetleg nem jelenik meg a blog az azt jelenti, hogy sikerrel jártam, ez esetben próbálkozzatok a speakyourstyle.blog.hu linken, de ha bekövettek instagramon, ahol a @speakyourstyleblog néven találtok meg, akkor természetesen ott is értesülni fogtok az url változásról.

A bejegyzés trackback címe:

https://s-hine.blog.hu/api/trackback/id/tr9414247623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.