shine

Új trendek, avagy mit ne szerezz be, ha nem csak egynyári darabokat vásárolnál

2017. június 29. - Romi.

3_1.png

Az új trendek közt mindig találni néhány őrült, feltűnő darabot, amibe könnyen beleszeretünk, ám pár hónap után rájövünk, hogy már annyira nem is vagyunk oda érte, hiszen már nem számít olyan trendinek az imádott ruhadarab és ettől valahogy elveszik a varázs. Ebben a bejegyzésben arról szeretnék írni, hogy mi az amit érdemes beszerezni, és mi az, amit inkább kerüljünk el abban az esetben, ha nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden évszakban, lecseréljük a ruhatárunk jelentős részét, természetesen a jelenlegi trendekre fókuszálva.

Mivel egy végeláthatatlan bejegyzésnek néznénk elébe, ha minden egyes mintát és divatszínt külön elemeznék (arról nem is beszélve, hogy fölösleges és meglehetősen unalmas lenne) így ezeket nem veszem külön kategóriába.
Ui.: a csíkokat mégis külön vettem, véletlen volt ugyan, de úgy döntöttem, hogy nem törlöm ki, ha már megírtam.

A jó hír az, hogy a különböző színek és minták nem nagyon mennek ki a divatból, így bátran viselhetjük őket a következő szezonban is, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy csak olyan mintákból és színekből válogassunk, amelyek korábban is közel álltak hozzánk. Ezt úgy értem, hogy ha mondjuk nem szeretitek a rózsaszínt, vagy a virágmintákat, akkor annak ellenére, hogy most valahogy mégis "megkedveltétek" ne vásároljatok belőle, mert ha már nem lesz akkora trend, valószínűleg a szekrény mélyén fogják végezni ezek a darabok. Egyébként a legtöbb szín és minta még jó darabig divat lesz, egyedül talán a vékony, kockás darabok szorulnak majd háttérbe egy kicsit.

Fűző

Idén tombol a fűző őrület, legyen szó kisebb díszítésekkel ellátott darabokról, vagy hatalmas övekről. Lévén annak, hogy elég feltűnő darabokról beszélünk, annyira nem érdemes beruházni rájuk, mert az ilyen jellegű trendek általában nem túl hosszú életűek. Ha azonban mégis beleszeretünk ezekbe a szexi darabokba próbáljunk a kissé visszafogottabb, csupán kisebb területen díszített ruhákban gondolkodni.

Fodrok

Aki alapból szereti a csajos cuccokat, annak bátran ajánlom, ám itt is érdemes odafigyelni arra, hogy inkább a visszafogottabb, kevesebb díszítéssel rendelkező darabokat válasszuk, bár elég valószínű, hogy ez a trend még velünk marad a jövőben, így talán kissé bátrabbak lehetünk fodrok terén.

Neccharisnya/zokni

Szakadt farmerrel párosított, vagy a cipőből kikandikáló necczoknik hódítottak idén, azonban jövőre már valószínűleg másért leszünk ennyire oda, így érdemes ezeket a darabokat inkább elkerülni, persze elég alacsony áron is beszerezhetőek, így ha nagyon vágyunk egy necc kiegészítőre beszerezhetjük anélkül, hogy a tárcánk mélyére nyúlnánk.

Csíkok

Egy csíkos ruha mindig remek választás, csak meg kell találni azt a fazont, ami nemigen megy ki a divatból. Tehát ha egy csíkos ruhát, topot, pólót, vagy inget, szerzünk be, egész biztosan hosszú ideig bátran viselhetjük, azonban a blézerek, nadrágok terén, főleg a bővebb fazonúaknál már jóval nagyobb a kockázata annak, hogy egy év múlva másfajta darabokért leszünk oda.

Túlméretezett vállak

A 80-as évek nagy kedvencei, az extra nagy válltömések ismét hódítanak, bár közel sem örvend olyan nagy népszerűségnek, mint a fent említettek, így ajánlatosabb elkerülni ezeket a darabokat, még a visszafogottabbakat is.

Puffos ujjak

A puffos ujjak jóval nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint a fentebb már említett "vállerősítő" darabok, ami nem is meglepő, mivel jóval visszafogottabbak és mindenki megtalálhatja a számára előnyös fazont, ráadásul valószínűleg ez a trend még velünk marad, így bátran beruházhatunk egy ilyen darabra.

Vállvillantós darabok

A 90-es évek kedvencei is visszatértek a divatba, és akár a fodroknál, itt is elég valószínű, hogy ez a trend még egy jó ideig velünk marad, így ha szeretjük a vállvillantós darabokat nyugodtan beszerezhetünk belőlük jó néhányat.

A bejegyzés trackback címe:

https://s-hine.blog.hu/api/trackback/id/tr1912619335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása